Üdvözöllek a weboldalamon!

Ezen az oldalon a Magyar Karambol Biliárd Artistic - Műlökés sportágról találsz infórmációkat. Tóth László 13 - szoros Artistic országos bajnok hivatalos weboldala.

webjogsicsaszarne.gif

A biliárd első nyomai a távoli múlt ködébe vesznek. Annyi bizonyos, hogy kezdetben csupasz föld volt e büszke játék színtere. Bizonyítják a XVI. század fametszetei, melyeken jókedvű emberek rudakkal hajtják tekéiket gödrökbe vagy árkokon keresztül. Magától értetik, hogy finomabb számításra, hajszáljátékra ebben a Pal Mall mulatságban nem nyílt alkalom. Vignaux-k nem léteztek.

Ilyen volt a biliárd csírája. De alighogy a föld porából fölemelkedett, máris a trón zsámolyánál látjuk.

IX. Károlyé volt Franciaországban az első tekeasztal. A hagyomány szerint olyan méretei voltak, hogy alig fért a Louvre nagytermébe. A fiatal király éjfélkor is játszott rajta, így lepte meg 1572. aug. 25-én az éjféli harangjel, a hugenották halálharangja. Letette a dákót, fegyvert fogott s máig is mutatják az ablakot, melyen keresztül a menekültekre lőtt.

Némelyek Angliából származtatják a biliárdot, utalva nevére, melyet ball (golyó) és yard (bot) összetételének tartanak. Ez a leszármaztatás nem is oly valószínűtlen, mert a biliárd alatt eredetileg csak a dákó értetett. (Nyoma fennmaradt a biliardírozásban.)

De visszatérek Franciaországra, hol már nem IV.Károly, hanem XIV.Lajos uralkodott.

Az egészségére féltékeny napkirállyal orvosai elhitették, hogy népének javára tesz, ha délutáni mozgás gyanánt egy partit játszik. Udvarában volt bizonyos Chamillard, ki akkoriban legtöbbet értett a játékhoz és ügyesen tudott veszíteni. Ő volt a király rendes játszótársa: államtanácsos lett csakhamar, fia pedig hadügyminiszter. Rosszakarói ezt a quatrain-t írták sírkövére:

"E hant takarja Chamillard-t
Siratja minden biliard,
Mert rajtuk szerzé a babért,
Mint államférfi mit sem ért"

A király példájára udvari körökben is felkapták az úri mulatságot. Akkoriban megfordított világ járta. Ma fából van az asztal márványlap fedi: XIV. Lajos asztala márványból készült, arra tették a fapadlót. A keretfalak szalmával voltak kitömve, hajlított botokat használtak, többnyire csak gereblyével lehetett a golyót megközelíteni a 12 láb hosszú asztalon.

Egy század kellett hozzá, míg a szalmát kócz váltotta fel, míg az asztalba illesztett vasgátakat eltávolították.

1789-ben, nagy átalakulások küszöbén, új korszak hajnala virradt a biliárdra is. Ekkor készült az első egyenes dákó: innen indul ki az eszközök fokozatos fejlesztése.

1827-ben egy lényegtelennek látszó toldalék, a dákó végére alkalmazott bőrdarab feltalálása emlékezetes fordulatot, igazi forradalmat vont maga után játékunk történetében.

Akkoriban a golyót csak középen lehetett meglökni: mihelyt a dákó kissé oldalra kalandozott, kimaradhatatlan volt a lecsúszás. Márpedig a játék egész érdeke az oldalforgásokon fordul meg, azok nélkül szegényes, egyhangú volna, árnyalatokra, találékonyságra, szellemes kombinációra nem nyújtana módot. A forgató (effet) ad érdekes, változatos pályafutást a golyónak, jobbra-balra téríti, karikába hajtja, egész odisszeákat tétet meg vele: varázsereje új életre kelti a lankadót, meglepetést okoz, az ellenfélzavarba, a nézőt bámulatba ejti. Szerepétől Vignaux annyira át van hatva, hogy párhuzamot von a biliárdgolyó forgása és a föld között. Szerinte a nap és éj váltakozása nem egyéb, mint effet (forgató). A forgató pedig s a vele leírt sok szép dolog a dákóbőr feltalálása előtt szép álom volt.

A lecsúszáson mindenképpen iparkodtak segíteni, de hasztalan. Levágták, reszelték a dákót, falhoz dörgölték, de mást nem értek el, mint azt, hogy ahány játékterem volt, úgy nézett ki lyukas falaival, mintha ostromot állott volna ki.

A kréta eszméje csak halványan derengett. Egy pincér sokáig szédelgett olyképpen, hogy pilulákat árult, dobozát 18 pence-ért, a beteg dákóknak, mint mondá, gyógyszerül.

Egy napon rájöttek, hogy közönséges mészport árul. Ily körülmények közt, a restauráció alatt történt, hogy egy tüzérkapitány, bizonyos Mingaud, politikai vétség miatt fogságba jutott. Börtöne, úgy látszik a kor berendezve, biliárd is volt benne. Unalmában Mingaud elkezdett játszogatni, de mindig elrontotta kedvét, hogy botja lecsúszott. "Hátha" így gondolkozott, egy kis bőr darab segítene a bajon. Szerzett magának bőrt, körülfaragta, fölillesztette, a falhoz dörzsölte, és mennyire örült, mikor látta, hogy a golyó minden fogásnak engedelmeskedik.Mi több, egyszer a golyó megfordult és visszafelé kezdett szaladni.

Büntetése közben letelt, de Mingaud-nak ez nem volt ínyére, annyira belejött a játékba.Folyamodott tehát, hogy tartsák még fogságban egy ideig. A fogházigazgató, maga is szenvedélyes játékos, szívesen felajánlotta, hogy kieszközli élethossziglani letartóztatását.

Néhány hónap múlva Mingaud mégis elhagyta  a börtönt, elárulta titkát, a garniture-t, mely által híres emberré vált.

Ez időben egy gascognei kis városba vezetett útja. Betért a fogadóba, hol valaki éppen nagy hangon magyarázgatott a biliárd mellett:

"Ez az a lökés, mellyel a párizsi híres Mingaud-ot levertem!"

Mingaud-ot egy pillantás meggyőzte, hogy a Gascogne jeles fiát nem látta sohase. De az tovább dicsekedett és fél játszmát kínált mint előnyt annak, aki vele kiáll.

A volt államfogoly szerényen közeledett, hogy, mint mondá, szerencsét próbáljon.

"Mit szerencse! Itt az ügyesség határoz," vágta el szavát a délvidéki (Hári János).

Megkezdik a játszmát, a jövevény ártatlan képpel meglöki a golyót: az megfordul s szépen visszafelé indul.

Mindenki nagy szemeket mereszt. Mingaud maga is úgy tesz, mintha furcsának találná: "milyen golyó ez,"  kérdi a babonás pincértől, ki éppen keresztet vetett, "amelyik nem előre megy hanem hátra?" 

"Uram, ez közönséges golyó: még eddig sohase tette."

A vendégek titkos félelemmel forgatják jobbra-balra, hogy nincs-e benne valami kópéság.

Mingaud mindazáltal tovább játszik és könnyedén lefőzi a másikat.

Mire hozzáfordulva: "Ezúttal, jó uram, csakugyan elmondhatja, hogy Minguad-al játszott, de ne állítsa, hogy megverte."  Ezt mondva, faképnél hagyta a szerénytelent. Így tartja legalább a krónika.

Meg volt tehát a dákóbőr s azóta gyors fejlődésnek indult a játék.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 36
Tegnapi: 115
Heti: 222
Havi: 678
Össz.: 274 247

Látogatottság növelés
Oldal: A játék története
Üdvözöllek a weboldalamon! - © 2008 - 2024 - laszlototh.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »